mire kérte volt ötet, angyélika is mentegetvén magát, ezen sok ideig vetekedének egymásal., és továb is tartott volna avetekedések, de tiz ora tájban. páter dénes, diánnához menvén, félben hagyatá vélek. diánna pedig szokása szerént, még agyban lévén, széket tétete az ágya mellé, és apátert. le ülteté, holmi beszelgetés után a páter nem titkolhatván el a maga gondolattyát, mondá hogy még idején akart volna véle beszélgetni holmi szorgos dolgok iránt. kik az atyafiakot illetik, de mint hogy még az ágyban volt. nem akart hozája bé menni, és hogy bánnya az idöt hejában vesztegetni.
Tudom hogy kegyelmed még idején az ajtomon volt. felelé diánna, de miért nem jött bé kegyelmed, ha szinte az ágyban voltam is, vagy pediglen tizen egy orára lehetet volna halasztani. a mikor fel szoktam öltözni, kegyelmed itt nem lévén idegen. mindenkor bé jöhet hozám, erre a pater felelé, hogy igen köszöni emberségét. de igen bánnám ha kegyelmednek alkalmatlan volnék, ugy tettzik azis nékem, hogy nem illik az én rendemhez, ollyankor menni az aszszonyokhoz, mikor még ágyban vannak. vagy öltöznek,
Erre télámon. mondá mint egy nevettségböl, hogy apáter, igen nehéz, és akadályos természetü volna, erre felelé a páter, hogy éppen a nem volna. de ha kivántatik. azt meg vallom kegyelmednek. hogy soha sem szerettem ollyankor menni az aszonyokhoz amidön öltöznek, azon kivül is olyan roszul töltik el azt az idött, azon szin alat hogy ugy illik egy fö aszonyhoz, hogy ha szinte ne szollyak is arrol ahejában valo véghetetlen csinogatásrol, de abban nem lehet kételkedni hogy az Istent meg ne bánttsák, és mind azok is, kik azt jóvá hagyák,
Bezzeg páter uram. mondá diánna. igen vétkeseknek tarttya kegyelmed, a mi tselekedetinket, hát azért jött kegyelmed ide, hogy nékünk prédikályon.?
(VI. Az idö Jóll el Töltésének Módgya Minden féle rendben: 10)